Szerző: Orbán János
Történeti osztály
Kép: Orbán János

Nem hiába élcelődtek azzal kortársai, hogy családi címerében egyfelől mészveremnek, másfelől egy rakás téglának kellene lennie – Toldalagi László királyi táblai ülnök valóban a legbuzgóbb építtetők egyike volt a 18. századi Erdélyben. Ékes emléke ennek a marosvásárhelyi palota, a Királyi Tábla ide költözését követően fellendülő barokk építkezések első példája a városban. A nagyszabású építkezés a Thordai Boldizsártól 1742-ben vásárolt nemesi jogállású telken 1759-ben kezdődött el. A munka első szakasza 1762-ig tartott, ekkor épült ki – meglévő építmények felhasználásával – a főhomlokzati rész és az oldalszárnyak egy része. 1772-ben fejezték be a hátsó szárnyat, így jött létre a mai, három oldalról árkádos udvari tornáccal határolt, zárt belső udvaros alaprajzi forma. Az épület mögötti gazdasági épületeket a hátsó szekérkapun át lehetett megközelíteni.

A palota tervezője, az építkezés felügyelője Luidor János, vicepallérja a marosvásárhelyi barokk építészet történetében később nagy jelentőségre szert tevő Paul Schmidt (mh. 1789) kőművespallér volt. Toldalagi rendkívüli gondot fordított a műrészletek kivitelezésére, nem sajnálta távoli kézművesközpontok mestereit Marosvásárhelyre hívni. A főhomlokzat és az udvari tornác faragott köveinek elkészítésére a korabeli Erdély legfontosabb szobrászával, a kolozsvári Anton Schuchbauerrel szerződött, de szamosújvári kőfaragók is megfordultak az építőtelepen. A belsőépítészeti részletek kivitelezésénél szebeni és segesvári mesterek bukkannak fel. A főhomlokzat és az emeleti termek stukkódíszeit Romanus Lehr készítette.

Az építtető nem titkolt törekvése – követendő példát állítani az építészeti színvonal tekintetében kissé elmaradott város lakói elé – sikerrel járt, a következő évtizedekben egyre-másra épültek a főúri családok és polgárok házai a városban. Plasztikai igényességben azonban egyik sem múlta felül a Toldalagi-palota színvonalát – méltán tekinthető tehát a marosvásárhelyi barokk gyöngyszemének. A palotában az 1940-es évek első felében az Erdélyi Bank Rt. működött. A bank által 1942-ben tervezett, az épületet jellegéből kiforgató, az alaprajz módosításával járó átalakítást szerencsére meghiúsította a magyar műemlékvédelmi hatóságok közbelépése és a háborús viszonyok.