Szerző: Szilágyi Orsolya
Római Limeskutató Központ – Mikháza
Kép: Szilágyi Orsolya, Laczkó Nándor

A római kori frizurákról talán a legjobb képi források a szobrok és az érméken található portrék, melyeken jól látható, hogy adott korszakokban milyen stílusú hajviselet volt a legkedveltebb. A kora császárkorban a nők előszeretettel göndörítették a hajukat, melyet a homlokuk fölé fésültek, ezzel ellentétben a 2. században inkább a különböző stílusú kontyokat részesítettek előnyben. A birodalomszerte előkerült sírkövek portréin gyakran visszaköszönnek azok a hajviseletek, melyek egy adott császárné „védjegyévé” váltak. Így jogosan juthatunk arra a következtetésre, hogy az egyszerű emberek is igyekeztek követni a divatot.
Egyes esetekben tűt és cérnát is használtak a hajfonatok összefogására és a kontyok kialakítására, viszont a hajtűk azok a leletek, melyeket legjobban a különböző hajviseletekhez köthetünk. A hajtűknek nem csak esztétikai szerepük volt, hanem sokszor ők tartottak össze egy kontyot. A fayumi múmia portrék gazdag forrásként szolgálnak azzal kapcsolatban, hogy miképpen használták őket. A 2. századi portrékon a nők általában egy díszített fejű hajtűt hordtak, melyet vagy a kontyuk közepébe vagy enyhén oldalra tűztek. Habár egyes múmiák portréin drágakövekben végződő arany és ezüst hajtűket is megfigyelhetünk, leggyakrabban bronzból és csontból készültek ezek a tárgyak.
A mikházi római katonai tábor és civil település területéről előkerült hajtűk többsége bronzból készült és a fejük gömbben végződik, viszont több csontból készült hajtű is napvilágot látott.