A 20. században kihalt Dragobete ünnepe, amelyet a román etnológusok a szerelem ünnepének is neveznek, nemrég éledt újjá. A Bálint-nap (február 14.) jelenségének elterjedése váltotta ki ezt a népi reakciót, amely a 21. század elején a Maros vidékén is kezdett teret hódítani.

Románia déli részén a Dragobete a tavasz kezdetét, a madarak és a fiatalok párkeresését jelezte. Ezen a napon a lányok és fiúk együtt mulattak azzal a céllal, hogy egész évüket a szerelem jegyében töltsék, sőt, szimbolikus eljegyzéseket és testvérkapcsolatokat is kötöttek. A népi legenda szerint Dragobete Dochia anyó fia, valószínűleg a két ünnep naptárbeli közelsége miatt.

A 20. század második feléig Románia déli vidékein a népi kultúrában a Dragobete, a madarak és a szerelem napját ünnepelték február 24-én (az ortodox naptár szerint Keresztelő Szent János feje megtalálásának ünnepén). Úgy tartották, hogy ezen a napon a madarak rajokba gyűlnek, párosodnak, eljegyzik egymást, és fészket raknak. A Dragobete napjáig párt nem talált madarak a következő évig fióka nélkül maradnak. A párzási rituálé zavartalanságának érdekében tilos volt ezen a napon házi vagy vadmadarakat levágni. Argeșben úgy tartják, hogy ha valaki ezen a napon dolgozik, úgy fog énekelni, mint egy madár. Simion Florea Marian közlése szerint egyes vidékeken március 1-jét hívták Dragobete-nek, mert akkor egy dragobete elnevezésű szerelmi varázslatot végeztek.

Akárcsak a madarak, a lányok és fiúk csoportokba verődtek Dragobete napján, és kimentek az erdőbe hóvirágot és más tavaszi virágokat szedni, hogy egész évük a szerelem jegyében teljen. A népi felfogás úgy tartotta, hogy ha egy lány ezen a napon nem találkozik fiúval, akkor abban az évben nem fogják szeretni. A Mehedinți fennsíkon az volt a szokás, hogy délben leszaladtak a faluba, és minden fiú a kedvelt lányt kergette. Az elkapott és megcsókolt lányt egy évig a fiú jegyesének tekintették. Ez a szokás volt a “repülés”.

Erdélyben a 19. században Dragobete ünnepét a madaraknak szentelték a vetés védelméért. Számos tilalom volt érvényben ekkor: az emberek nem nyúltak aznap semmilyen gabonához, nem etették gabonával a madarakat, és nem mentek a malomba. Egyes helyeken összegyűjtötték az ételmaradékot, és a következő mondat kíséretében kelet felé dobták: “madarak az égből, asztalomról etetlek benneteket, hogy jóllakjatok és távol maradjatok földjeimtől.”

A Dragobete a népi naptárban különleges jelentőséggel bírt. Olténiában, Munténiában, Fogarasban és Dobrudzsában “tavasznyitónak”, Dél-Erdélyben “nyárnyitónak” nevezték. A tavaszi népi szokások első állomása a Dragobete, utolsó pedig a Szent György-nap volt. A népi mitológia szerint Dragobete Dochia anyó fia és Lăzărică sógora, jóképű és szerelmes legény volt, aki az erdőt járta és lányokat csókolgatott. A néprajzkutatók a szerelem igazi ifjú istenének tartják, mint az ókori görögök Erószt, a rómaiak pedig Ámort. A “Dragobete” kifejezés eredete bizonytalan, úgy tűnik, hogy a sógort jelentő szláv “drugobrat” szóból ered, vagy a “dragu bâti”, szeretni szóból.

A Dragobete több volt a szerelmesek ünnepénél. Egy kora tavaszi, a madarak költése szempontjából fontos nap volt, kedvező a házi- és vadmadarak számára, de ugyanakkor kedvezőtlen a mezőgazdaságra nézve, hiszen a madarak túlzott szaporodása veszélyeztette a termést. Emberi vonatkozást az ünnep a természeti modell társadalmi modellbe való átültetésével, a madarak és fiatalok elköteleződésének párhuzamával kapott.

A termékenység hagyományos ünnepéből a vásárlás újabb ünnepévé vált, akárcsak az összes többi. A Dragobete-napot a Bálint-nap mintájára ünneplik, a fiatalok különböző ajándékokat adnak kedvesüknek, ezzel pedig az áruházaknak sikerül újabb sor vásárlót bevonzaniuk a tavaszi ajándékozások végtelen láncolatába: Bálint-nap, Dragobete, március 1., március 8.

A globalizálódás korában a románoknak sikerült új identitásjegyet felfedezniük: a Dragobete ünnepét, amelyet a nyilvánosság szintjén kulturális rendezvények sorozata fémjelez mint a “román” szerelem ünnepét, a “románul ünneplés” mintáját.

Szöveg: Laura POP, a Maros Megyei Múzeum Néprajzi és Népművészeti osztályának kutatója