A Maros Megyei Múzeum Művészeti Múzeuma a Kultúrpalotában nyitja meg az Eugen Gâscă kiállítást.
EUGEN GÂSCĂ kiállítás
Megnyitó: 2021. december 9., 17:00 óra
Látogatható: 2021. december 9. – 2022. április 29.
Helyszín: Művészeti Múzeum, a Kultúrpalota jobb szárnya, második emelet
SZERVEZŐK: Maros Megyei Múzeum, Quadro Galéria – Kolozsvár
TÁMOGATÓ: Maros Megyei Tanács
KURÁTOROK:
Székely Sebestyén, igazgató, Quadro Galéria
Cora Fodor, kutató, Maros Megyei Múzeum
Ioan Șulea, osztályvezető, Maros Megyei Múzeum
PARTNEREK:
Nagybánya: Nagybányai Művészeti Központ
Bukarest: Románia Nemzeti Művészeti Múzeuma
Kolozsvár: Quadro Galéria
Magánygyűjtemények
Marosvásárhelyi Állami Filharmónia
A Maros Megyei Múzeum és a kolozsvári Quadro Galéria tisztelettel meghívja az EUGEN GÂSCĂ kiállítás megnyitójára 2021. december 9-én, csütörtökön 17:00 órától. Az eseményre a Művészeti Múzeumban kerül sor, a Kultúrpalota jobb szárnyának második emeletén (Győzelem tér, 1 sz.). Közreműködik a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Tiberius vonósnégyese.
*
Az Eugen Gâscă munkássága előtt tisztelgő kiállítás a művész eredeti alkotásait szeretné újra időszerűvé tenni. A tartalmas visszatekintésben a Marosvásárhelyi Művészeti Múzeumnak adományozott képek kapnak fő hangsúlyt, de bemutatunk az ország más múzeumai és műgyűjtői által nagylelkűen kölcsön adott munkákat is.
A kiállítás 2022. április 29.-ig látogatható keddtől péntekig 09:00-16.00, szombaton és vasárnap 09:00-14:30 óra között.
*
A gerendkeresztúri származású Eugen Gâscă (1908-1989) a modern román művészet kiemelkedő, bár kevésbé ismert alakja. Látszólag egyszerű és érzékeny, jellegzetes vizuális nyelvezetét a színérzék vezérli.
Eugen Gâscă az 1925-ben alapított kolozsvári Szépművészeti Iskola első generációinak kiemelkedő tagja. Két évet (1928-1930) töltött itt, majd a sorkatonai szolgálat után további két évet (1932-1934) a bukaresti Szépművészeti Akadémián. Első egyéni tárlatára 1934-ben került sor Kolozsváron. 1937-ben ismerkedett meg N. Tonitzával, akinek rövid időre hatása alá került. 1938-1941 között rajztanárként tevékenykedett, előbb Bazargicban, majd Lugoson és Csernyivcin. A ’40-es évekre egy korábbi, nehezen kezelhető súlyos tüdőbetegség okozta szenvedés nyomta rá bélyegét. 1946-ban Bukarestben telepedett le, és számos hazai és nemzetközi kiállításon szerepelt. Hosszas tanulmányozás után készítette el 1955-ben a később a Kultuszminisztérium által megvásárolt és a Kolozsvári Egyetem Vasile Bogrea amfiteátrumában kiállított Horea és kapitányai nagylélegzetű munkáját. Ugyanabban az évben vált a Képzőművészek Egyesületének tagjává, amelynek különböző bizottságaiban tevékenykedett.
Legfontosabb egyéni tárlatait Babadagban (1961) és a bukaresti Orizont Galériában (1973) szervezték, utóbbit Kolozsváron és Marosvásárhelyen is bemutatták (1974). Átfogó visszatekintés volt a bukaresti Dalles Teremben (1978), majd Kolozsváron és Marosvásárhelyen (1979) is kiállított munkáinak gyűjteménye, akárcsak a bukaresti Művészeti Galériában szervezett grafikai tárlat (1981). Számos hazai és nemzetközi csoportos kiállításban, szalonban, művészeti válogatásban és tematikus kiállításban is közreműködött Bécsben (1956), Minszkben (1959), Szófiában (1961), Prágában (1968) stb. 1968-ban Kulturális Érdemrenddel tüntették ki. 1984-ben a művész a Marosvásárhelyi Művészeti Múzeumnak adományozta számos képét, halála után pedig özvegye 158 grafikával és néhány festménnyel gazdagította a bukaresti Nemzeti Művészeti Múzeumot. Ez utóbbi 2007-ben nagyszabású kiállítás keretében állította ki a munkákat. 2018-as kiállításával a kolozsvári Quadro Galéria is jelentősen hozzájárult művének kritikai recepciójához.
Eugen Gâscă munkásságát végigkísérte a szülőföld iránti nosztalgia, az erdélyi tájak és főként a Maros folyó vonzereje. A Marosvásárhelyi Művészeti Múzeumnak adományozott 60 grafikájával és festményével tovább erősítette ezt a kötődést. Munkái hű tükrei a bemutatkozás, fejlődés és esztétikai kiforrottság időszakainak, a művész által befutott pálya egy-egy jelentős korszakának. A kezdeti, képzési időszak, a keresés, majd stílus szárba szökkenése, az ötvenes évek történelmi ihletettségű tiszta realizmusa, később a hatvanas évek lazításaival a korábbi kereséshez való visszatérés, a konkrétumtól való eltávolodás és a hangsúlyok eltolódása a formák és a tér jelentőségének kidomborítása felé mind-mind végigkövethetők.
Témájukban kevésbé változatos, mára ikonikussá vált munkái hideg vagy meleg szürkékkel átitatott kék alapként jelennek meg, amelyekben a modulált vonalakkal ábrázolt emberi és természeti jelenlét a maga lényegében és egyszerűségében, állapotának meghitt kifejeződéseként jelenik meg. A címek is tömörek, alapvető érzések, érzelmek, magatartások és kapcsolatok általános meghatározásaiként hatnak: Nyugalom, Szerelem, Barátság, Virág, Domb, Az ember, Tánc, Mérhetetlen, Nyárfák stb. A korlátozott színskála a kék iránti vonzalmat tükrözi, és kitűnően kifejezi a művész nyilatkozatában is kiemelt lényegre való törekvést: “A kéket egész életemben szerettem és természetes volt, hogy egyszerűségem egy általános kék tónus felé mutasson…. .az alany által megkövetelt, vagy inkább az engem uraló egyszerűsítési igyekezetben.”
*
Ion Vlasiu már 1934-ben, a művész első kolozsvári egyéni tárlata alkalmából felfigyelt a földrajzi és festői terek összefonódottságára: „Különös jelentőségűnek tartom azt a tényt, hogy Eugen Gâscă festő a Marostól néhány száz méterre született és töltötte gyermekkorát… a Maros szomorúsága, sötétkék vizének a fény tüzében ezüstfehér, a guruló felhőkben szürkés árnyéka Gâscă festészetének vizuális meghatározása.”
„Az erdélyi festészetben létezik egy tér, amelyben ősszel az ég anyaga a föld domborzatára ereszkedik és főként lefelé tartó ívekbe burkolja be. Egy ilyen helyen csak a nyárfák és néha az emberek maradnak állva a kép feletti jelképes konvergenciában./…/ Ezen a tájon, amelynek neve Eugen Gâscă, átvonul a művész minden nosztalgiáját, egy „tér nélküli vágyódást” hordozó Maros, amelyből az erdélyi festészet egy összetéveszthetetlen hangot nyert” állapította meg François Pamfil a 2007-ben rendezett Gâscă-visszaemlékezés alkalmával.
„Az erdélyi területen Gâscă és Vlasiu művészetében hivalkodás- és akadálymentesen olvad egybe a posztbizánci egyházi festészet és a paraszti házak mellett a művészek által kitartóan látogatt néprajzi múzeumokba is behatolt üvegikonok világa a japán esztétikával. Mindez egy nagyon stimuláló kulturális eklekticizmus szellemében. Megjegyzendő, hogy a japán metszet és az üvegikon egyaránt széles közönséghez szólt, mindkettő népszerű és sokszorosításra hivatott művészet volt, bármennyire is különbözik a fametszet a minta utáni festészet világától. Az időbeli és térbeli távolság nem akadálya tehát egy kevéssé valószínű hibridizációnak. Gâscă elkalandozása a japonizmus felé nem alap nélküli forma, hanem bátor kitörés korának művészi sablonjából, amely saját formai szintézisének kialakulását gyorsította fel.” Ioana Vlasiu, Eugen Gâscă. Transzilvanizmus és japonizmus, 2021.
A fényképeket Henn Attila készítette.
