„A vásárban. A Maros menti piacterek és a falvak világa” című kiállítás bemutatja, hogy az éves vásárok – vagy ahogyan a két világháború között nevezték őket, „országos vásárok” – milyen kereskedelmi és kulturális kapcsolatokat teremtettek a falusi és a városi világ, valamint Maros megye néprajzi tájegységei között.

A két világháború közötti időszakban az éves vásárokat szezonálisan (téli, tavaszi, nyári, őszi) szervezték, és a település jelentőségétől függően több napig is eltarthattak. A különböző típusú árucseréket külön napokon bonyolították le: külön volt marha-, ló-, szarvasmarha-, juh- és sertésvásár, az utolsó napon pedig kirakóvásár. Ennek megfelelően a kiállítás szerkezete is a piacok és vásárok típusai szerint épül fel: állatvásár, gabonavásár, kirakóvásár és bazár. Az éves vásárok mellett voltak hetivásárok és naponta működő élelmiszerpiacok is, amelyek közül sok máig fennmaradt. A hetivásárokat úgy szervezték meg, hogy biztosítsák a kereskedelmi körforgást a térségben: minden nap más-más nagyobb településen tartottak vásárt.

A tárlat a vásárra való eljutás témájával kezdődik, bemutatva a régen használt közlekedési eszközöket, amelyek meghatározták a vásárok vonzáskörzetét is. Egy külön modul foglalkozik a vásárokon használt mérőeszközökkel, a térfogatmérőktől egészen a súlymérő eszközökig. A kereskedelmi vonatkozások mellett a vásárok társadalmi aspektusai is kiemelt szerepet kapnak: a beszélgetések, a fiatalok találkozásai, valamint az utolsó vásári napon, a kirakóvásáron elérhető szórakozási lehetőségek. A mai Maros megye területén tartott vásárokról további információk találhatók a tárlat végén elhelyezett, rekonstruált bolti kirakatba beépített érintőképernyőn.

A kiállításon bemutatott vizuális anyag olyan fényképes összeállításokból áll, amelyek archív felvételek alapján készültek a két világháború közötti időszak vásártartásairól Maros megye területén, valamint Erdélyben, Közép- és Kelet-Európában. A poszterekből kialakított környezet – amely nagyrészt kollázstechnika alkalmazásával készült fényképes feldolgozásokra épül – elsősorban illusztratív jellegű, célja pedig az említett időszak vásárainak hangulatát, jeleneteit és tevékenységeit kifejező módon visszaadni a régióban.

A VÁSÁRRA VEZETŐ ÚT

A termelők, kereskedők egyaránt utaztak gyalogosan, lóval, vagy az éppen létező járművek egyikével: szekérrel, kétkerekű fogattal (ú.n. sarétával), vonattal. Egy nagycsergedi szekér és bőrnyereg, illetve felsőrépási, oroszidecsi, gyimesközéploki fából készült nyereg szemlélteti a hagyományos vásári utazás eszközeinek fajtáit.

Az áru szállításához szükséges tárolóeszközök típusa szintén változatos, láthatunk vállon vagy lovon hordott tarisznyát, átalvetőt, zsákot, kosarat, különböző agyag- és kerámiaedényeket. Az általvetőt vállon vagy lovon vitték. A lóra helyezett, sajttal töltött általvetőt általában a fanyereg két oldalára erősítették, mivel az nem volt olyan súlyos, mint a bőrből készült nyergek.

ÁLLATVÁSÁR

Az állatok fajtája szerint különböztették meg a vásáralkalmakat, így volt marha-, ló-, sertés-, juhés baromfivásár, ahol az élőállat adás-vételén túl haszontermékeket (tej, tojás), valamint állattartáshoz szükséges tartozékokat (hám, patkó, csengő, kolomp, bojt, ostor, stb.) is árultak.

Marosvásárhelyen az állatvásárokat sokáig a Bolyai líceum melletti Márton Áron utcában tartották, amelynek elnevezése egészen az első világháborúig Régi Baromvásár volt. A 20. században a város akkori perifériájára, a Marosszentgyörgy felé vezető út közelébe került.

A két világháború közötti időszakban a mai Maros megye területén 32 településen az év folyamán több marhavásárt is rendeztek. 1938-ban már több mint 100 marhavásárt tartottak, amint azt a korabeli naptárak tanúsítják.

Egyes településeken a marhavásárokat lóvásár, juhvásár, sertésvásár vagy szarvasmarhavásár követte, az utolsó napon pedig kirakodóvásárt rendeztek, így az éves vásár két, vagy akár öt napig is tartott.

TERMÉNYVÁSÁR

Egy 1841-es írott forrás szerint a gazdag termésnek köszönhetően a legolcsóbb vásárok Erdély-szerte a marosvásárhelyiek voltak. 1930-ban Marosvásárhelyen gabonát árultak a Kossuth Lajos utcában, a mai Forradalom utcában, valamint a szintén mai nevén ismert Győzelem téren, valamint a Dózsa György-ön.

A gabonavásárok általában az állatvásárok keretén belül zajlottak, gyakran használták a gabonát csereárúként. Maros megye területén több terményvásárról is tudunk a két világháború közötti időszakból: Marosvásárhelyen, Szászrégenben, Nyárádszeredában, Mezőbándon, Mezőrücsön és Tekén.

A terményvásár a kiállításban egy mezőségi férfi viselet, gabonás zsákok (búza, kukorica, zab), különböző mérőeszközök (véka, kupa, mérce), valamint egy mezőségi férfi viselet által jelenik meg.

AZ ÁRU MÉRÉSE

 A vásárokon leggyakrabban használt mérőeszközök tömeg és térfogat felbecsülésére szolgáltak. A termények és állati eredetű termékek mérésére különböző típusú fából vagy fémből készült mérlegeket (kétkarú mérleget, római mérleget, fémből készült kézi mérleget) használtak, míg gabonafélék mérésekor a két legnépszerűbb eszköz a mérce (20 l) és a kupa (1 l) volt.

A vásáros mérőeszközök szemléltetésére kiállítottunk egy Erdőszentgyörgyről származó, római típusú, fából készült mérleget, kézi fémmérlegeket, egy gabonamérő mércét szintén Erdőszentgyörgyről, egy másikat Ditróból, valamint egy negyed mércét (negyedet) szintén gabona mérésére.

A vásárban található állati termékek és mérőeszközök standja mellett kiállításra került egy Felsőrépáról származó pásztor (juhász) hagyományos viselete is.

Jellemző vásári gyakorlat volt az agyagedények gabonára való cserélése: a dédai vásáron egy agyaghurkából készült edény ára a térfogatával megegyező gabona mennyiségének felelt meg.

KIRAKODÓVÁSÁR

Marosvásárhely fontos kisiparos központ volt, ahol a mesteremberek a vásárokon értékesítették termékeiket. Az állatokat és a háztartások működtetéséhez szükséges alapanyagokat, gabonát és fát a vidék hozta be, míg a városi kisiparosok fa-, fém- és kerámiatermékeket, valamint ruházati cikkeket (kalapok, lábbelik, kendők) árultak. Mezőgazdasági eszközöket és dongás edényeket egyaránt árultak a falusi és városi mesterek.

Ezeknek a cseréknek a szemléltetésére kiállítottunk különféle fából, fémből és kerámiából készült kézműves termékeket, amelyek mellett a mesterségben jártas mesterek – egy roma üstfoltozó, egy parajdi székely paraszt és egy szász kalapos Szászrégenből – is megjelennek.

A vásáron különleges árucikknek számítottak a falusiak által keresett bútorok – például szekrények, padládák, székek és asztalok –, amelyek számára Marosvásárhelyen a vár mellett külön részt alakítottak ki, amit a XX. század eleji fényképek is megörökítettek. A vár környékén működött továbbá a régiség- és a szénpiac is.

A XX. századtól kezdve a vásárok mellett a városi kisboltok is alternatívát kínáltak, így sok kereskedelmi egység külön nyitvatartást vezetett be a vásárok idejére.

BAZÁR

A vásár utolsó napja, vagyis a kirakodóvásár, a szórakozásé volt. Egyes vásárok híressé váltak a fiatalok mulatozása miatt, mint például a marosvécsi cseresznyefesztivál vagy a görgényszentimrei leányvásár, ahol a fiatalok zenészek kíséretében jelentek meg, és táncmulatságokat rendeztek. A vásárokon a legények mézeskalácsot, gyöngyöt és más ajándéktárgyakat vásároltak a lányoknak, felültették őket a körhintára, és gyakran házasságok is köttettek. A különféle apróságok, például szuvenírek árusítása minden vidéki vásár jellegzetessége volt. A kiállításon láthatóak a vásárokon árusított apróbb tárgyak, mint a furulya, mézeskalácsforma, faragott mosósulyok, díszített fadoboz, hímzett falvédő és más ajándéktárgy, amelyet gyakran a fiatalok adtak egymásnak.

Ezeken a vásárokon népszerűek voltak az élelmiszertermékek is, mint például a szív alakú, tükörrel díszített mézeskalács, amelyet „vásárfiának” neveztek, valamint a híres székely „kürtőskalács”. Ennek szemléltetésére kiállítottunk egy régi, fából készült kürtőskalácssütőt a múzeum gyűjteményéből.

A vásáron zajló szórakozást és közösségi életet a hodáki román viseletbe, valamint a Marosmagyaróról származó magyar viseletbe öltözött fiatal párok ábrázolják. A terem közepén kibédi és siklódi székely, valamint szászkézdi szász viseletbe öltözött nők csoportja látható.

Néprajzi és Népművészeti  osztály

Toldalagi Palota
Rózsák tere 11.
540049 Marosvásárhely
+40 (0)265-250.169

Nyitvatartás

Kedd – Vasárnap: 9:00 – 17:00
Hétfő: Zárva

Hivatalos állami ünnepnapokon zárva.

Jegyek: https://bilete.visitmures.com/113ethnographyandfolkartmuseum