Our Blog

    23 okt

    A bejárható közelség. Bálint Zsigmond fényképei

    A tárlat a 20. század második felében készült fényképekkel idézi meg és tárja fel Erdélyvizuális emlékezetét, az emberek, a helyszínek és a folyamatosan változó világ történeteit.„Én nem művész, hanem fotográfus vagyok” – vallja Bálint Zsigmond, aki számára afényképezés elsősorban az emberi történetek megfigyelésének, dokumentálásának ésmegőrzésének eszköze. Ez a hitvallás egész életművét áthatja: az utcák mindennapjaitmegörökítő

    Read More
    23 okt

    Csiszár Lajos. Bernády városának építője – kamarakiállítás a marosvásárhelyi Kultúrpalotában

    Bernády György korának páratlan építészeti fellendülése elválaszthatatlan a 150 évvel ezelőtt született Csiszár Lajos (1876–1963) építőmester személyétől. A szecessziós Városháza, a Református Kollégium, az Iparos Tanoncotthon, a Közvágóhíd, az Állami Gyermekmenhely csak néhány az általa emelt középületek közül. Mindemellett számtalan családi házat és bérházat kivitelezett, egyáltalán nem túlzás tehát Bernády városának építőjeként beszélni róla, hiszen

    Read More
    13 okt

    A COOLTOUR-Palota. Ne tervezz semmit, mindent bízz ránk!

    Október 18-án, 14:00 és 22:00 óra között a marosvásárhelyi Kultúrpalota kissémegváltoztatja a játékszabályokat. Zene, élő festészet, kortárs tánc, rendhagyótárlatvezetések, kreatív programok, kvízek és találkozások várnak mindazokra, akik nyitottakaz újdonságokra. A Maros Megyei Múzeum szeretettel hív mindenkit a COOLTOUR-Palotába,egy olyan délutánra és estére, ahol a kultúra kilép a hagyományos keretek közül, közelebbkerül a városhoz, és új

    Read More
    12 okt

    A Maros Megyei Múzeum látogatási rendjének módosulása

    A Maros Megyei Múzeum tájékoztatja a közönséget, hogy 2026. október 13-tól, keddtől kezdődően a múzeum részlegeinek és kiállításainak látogatási rendje a következőképpen módosul:A Maros Megyei Múzeum részlegei és kiállításaiKedd–Péntek: 09:00–16:00Szombat–Vasárnap: 10:00–16:00Hétfő: zárvaKultúrpalotaKedd–Vasárnap: 09:00–16:00Hétfő: zárvaAz utolsó belépés a kiállítóterek zárása előtt 30 perccel, azaz 15:30-kor engedélyezett.Az új órarend 2026. október 13-tól lép érvénybe.Köszönjük megértésüket, és szeretettel

    Read More
    08 szept

    AZ ÜVEG-RESTAURÁLÓ MŰHELY

    2026. szeptember 14–18. között a Maros Megyei MúzeumMűtárgyvédelmi Osztálya országos szakmai rendezvényt szervez „Üvegikon-restauráló műhely” címmel. Az ötnapos programra szakirányú felsőoktatásiintézmények szakértői is érkeznek, többek között a Jászvásári George EnescuNemzeti Művészeti Egyetem Képzőművészeti és Design Karának, valamint aNagyszebeni Lucian Blaga Egyetem Társadalom- és Humán Tudományok KaraTörténelem, Örökség és Protestáns Teológia Tanszékének képviselői. A műhelymunka középpontjában

    Read More
    07 szept

    XX. alkalommal megrendezett tudományos konferencia nemzetközi részvétellel

    „A kulturális örökség kutatásának, megőrzésének és hasznosításának legújabb kérdései”, 2026.szeptember 9–11., Marosvásárhely 2006. szeptember 9–11. között szervezi meg a Maros Megyei Múzeum TermészettudományiOsztálya a „A kulturális örökség kutatásának, megőrzésének és hasznosításának legújabbkérdései” című, nemzetközi részvételű tudományos konferencia XX. kiadását. A jubileumi rendezvény egyetemek, kutatóintézetek és múzeumok szakembereit hozza összeMarosvásárhelyen, olyan szakmai fórumot teremtve, amely a

    Read More
    01 szept

    VLASIU. A HELY. AZ ÉLETMŰ

    Egy nap a művészet, a történetek, a zene és az emlékek jegyében 2026. szeptember 5. | Ion Vlasiu Műterem-ház, Marosbisztra A Maros Megyei Múzeum szeretettel várja az érdeklődőket 2026. szeptember 5-én,szombaton a marosbisztrai Ion Vlasiu műterem-házba, egy különleges napra, amelyet aművész személyének, alkotói terének és sokszínű életművének szentelünk. A VLASIU. A HELY. AZ ÉLETMŰ című

    Read More