A görgényi uradalom és a Bornemisza kastély

A Görgény helynév első írásos említése 1329-ből származik, amikor az András erdélyi püspök és Tamás vajda közti konfliktus kapcsán egy bizonyos Petrus Gurghynh-t tüntetnek fel a források. A Görgényi uradalmat – 20 településével és várával együtt – 1358-ban jegyzik legkorábban a dokumentumokban, majd néhány évvel később lakosait is megemlítik.  A források alapján ismert, hogy a vár ura vagy az erdélyi vajda vagy a székelyispán volt; azon esetekben pedig amikor a két tisztséget egy személy töltötte be, a székelyek alispánja kapta meg a hivatalt, rendszerint ez utóbbit nevezték ki várnagynak is.

A helyszín és a vár jelentőségét az is alátámasztja, hogy Nagy Lajos király 1366-ban itt szállt meg, útban a székely székek felé. 1453-ban V. László az uradalmat Hunyadi Jánosnak és fiainak adományozta.

A mohácsi csata utáni időszakban Görgény Zápolya János kezébe került, aki feleségének, Jagelló Izabellának adta esküvői ajándékként. A királyné által 1559-ben elkezdett építkezéseket Báthory István folytatta, ő is fejezte be 1570-ben. Mivel a 16. század utolsó harmadát jellemző komoly gazdasági válság nagymértékben súlytotta a kincstárat is, a görgényi uradalmat több alkalommal is zálogba vetették az arisztokrácia több képviselőjének, például Hagymási Kristófnak vagy Bocskai Istvánnak, azzal a céllal, hogy a befolyt jövedelemmel egészítsék ki a hiányt.

Noha Bethlen Gábor komolyan próbálkozott azzal, hogy az uradalmat visszaszerezze a kincstár felügyelete alá, a célt csak I. Rákóczi György érte el 1638-ban. Uralkodása alatt több beavatkozásra is sor került, melyek a védőrendszer megerősítését célozták. Ekkor került sor a kazamatákkal ellátott monumentális olaszbástya építésének elkezdésére, a tervekért pedig az a Haller Gábor felelt, aki külföldi utazásai során jelentős mérnöki ismeretekre tett szert. A munkafolyamatot 1642-től kezdődően néhány évig szüneteltették, befejezésére 1656-ban került sor. Az építkezést több mérnök is vezette, mint például Sárdi Imre, vagy a velencei  Agostino da Serena.

A várdomb aljában felépített kastély is I. Rákóczi György nevéhez fűződik, aki egy olyan könnyen hozzáférhető rezidenciát kívánt létrehozni, amely kényelmes körülményeket biztosít az által oly kedvelt vadászatok idején. A fejedelem e célja érdekében szüntette meg az építkezést az olaszbástyán, átcsoportosítva az erőforrásokat az udvarház építőtelepére. Kolozsvárrol hozatta el a Kis András vezette kőművescsapatot, akiket Sárdi Imre építőmester felügyelt. A következő évben a munkálatok már jelentősen előrehaladott állapotban voltak, ugyanis már sor került a híres kolozsvári múhelyben faragott ajtókeretek felszerelésére.

Görgény jelentősége a következő évtizedekben is megmutatkozott, ugyanis a fejedelmi kancellária igényeit kielégítendő, 1655-től kezdődően papírmalmot működtettek. Az 1660-tól I Apafi Mihály lett a birtok ura, az udvarházat pedig gyakran használták Bornemisza Anna fejedelemasszony rezidenciájaként. Több inventárium is megőrződött ebből a korszakból, melyek lejegyzésére 1688-ban, 1694-ben, illetve 1697-ben került sor. E források alapján megállapítható, hogy az épület két szintet kapott, a termei pedig egy L betű formájú alaprajzon helyezkedtek el.

A század végén, illetve a 18. század elejém történt különféle konfliktusok jelentős mértékben hozzájárultak az épület állagának a romlásához, melyet 1717-től számított 99 évre császári rendelettel a Bornemisza családnak adtak zálogba. Bornemisza János alkancellár fogott hozzá az épületegyüttes felújításához, minek következtében 1726-ra befejeződött a reneszánsz kastély földszintjének helyreállítása. 1730-ban szentelték fel az újonnan épült pádovai szent Antal kápolnát, 1731-re elkészült a keleti szárnyhoz csatolt középrizalit, illetve az északi szárny lépcsős portikusza.

Bornemisza János 1742-ben bekövetkezett halála után Mária Terézia megerősítette örökösének, Ignácnak a birtokra való jogát, mely tény hozzájárult az uradalom jelentős gazdasági fejlődéséhez. Újranyitották a papírmalmot, továbbá megnyitottak egy porcelánmanufakturát. Továbbá újabb melléképületeket csatoltak a kastélyhoz, mint például az 1780-ban már álló kapuépületet, vagy az 1802-ben befejezett magtárat. Az 1848-as események során az épületet feldúlták, gyors felújítását követően 1855-ben már újból használható állapotban volt.

A 19. század eleji források alapján ismert, hogy a mai dendrológiai park elődjeként szolgáló angolkert kialakítását Bornemisza Lipót rendelte meg.

A zálogbavételi idő lejárta után a kincstár 1835-ben pert indított a Bornemisza család ellen, a birtok visszaszerzésének érdekében. 1869-1870 között került sor a kisajátításra, ezt követően 1880-tól a kastély Rudolf trónörökos vadászkastélyaként került hasznosításra. Az új körülmények eredményeként végezték el a magtár vendégházzá alakítását 1882-ben, de a teljes együttest a vadászok és kíséretük fogadására rendezték be. Rudolf hercegnek a természettudományok iránti érdeklődése eredményeként a Görgényben rendezett vadászatok igazi expediciók formáját öltötték magukra, ugyanis a helyi fauna alapos tanulmányozásra került.

A trónörökös tragikus halála az épületegyüttes sorsát is befolyásolta, melyet 1893-ban erdészeti iskolává alakítottak át. Az épület 1920-től az erdésztiszti  szakképzésnek ad  helyet, melynek intézménye 1945-től erdészeti szakiskolaként, majd 2003-tól erdészeti szakkollégiumként működik. Az oktatáshoz kitűnő infrastruktúrát biztosított az 1830-ban létrehozott dendrológiai park, valamint a hajdani vadászlétesítmény trófea-gyűjteménye.

A tanintézmény 2008-ig működött a kastélyban, amikor a műemlék-épületet a Maros Megyei Múzeum vette felügyelete alá.

Tulajdonviszony: a kastély a Maros Megyei Tanács tulajdonában van.