A Nemzeti Kulturális Alap Petőfi 200 ideiglenes kollégiuma által 2022-ben, a Petőfi Emlékév alkalmából meghirdetett meghívásos pályázaton a Maros Megyei Múzeum a fehéregyházi Petőfi Sándor Emlékhely infrastrukturális, valamint tartalmi (kiállítás) fejlesztésére nyert pályázatot. A pályázat megvalósulását a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeummal szoros együttműködésben dolgozó Magyar Irodalmi Emlékházak Egyesülete koordinálja.
2022-ben a projekt első lépéseként az emlékhely státuszát kellett rendezni. Hozzávetőleg egy év alatt, 2023 tavaszára sikerült elérni, hogy a korábban a fehéregyházi önkormányzathoz tartozó emlékhely a Maros Megyei Múzeum szervezetébe integrálódjon.

A pályázati kiírásban a már meglévő emlékház felújítása és új kiállítótérrel való bővítése, illetve egy új, korszerű kiállítás létrehozása szerepelt. Mivel alapvetően egy emlékhelyről van szó, a tervező csapat a Petőfi Emlékhely teljes rehabilitálása mellett döntött, ami – a pályázatban kiírtak mellett – magába foglalja az emlékmű restaurálását, a 4000 m2 területű emlékpark felújítását és új kerítés építését is. Ezzel a pályázatban vállalt feladatokat messze meghaladó fejlesztés mellett köteleződött el a Múzeum, az ehhez szükséges többletköltségek finanszírozását a Maros Megyei Tanács vállalta magára.
2024 tavaszán megtörtént az új épületrész területének régészeti feltárása. A hosszadalmas tervezési és engedélyeztetési eljárások után 2024 júliusának végén, a fehéregyházi csata 175. évfordulóján került sor az új múzeumi épület ünnepélyes alapkőletételére, majd a közbeszerzési eljárások lefolytatása után 2025 februárjában kezdődhetett el az építkezés.

Az épület technikai terveit a marosvásárhelyi Mika Design Stúdió készítette, a teljes kivitelezési munkálatokat pedig közbeszerzési eljárás keretében a székelyudvarhelyi Lukács Alpin’s nyerte el. Az építkezés viszonylag gyors ütemben haladt, 2025 végére elkészült az új épület váza, jelenleg az épületgépészeti munkálatok zajlanak. Az épület várhatóan 2026 tavaszán kerül használatba. A tervek szerint a régi épület közönségforgalmi funkciókat fog ellátni, míg az új épületben egy 120 m2 alapterületű új kiállítás kerül elhelyezésre.
Mivel a Maros Megyei Múzeum munkatársai között nincs irodalomtörténész, a kiállítás forgatókönyvét a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai készítették el. A kiállítás kivitelezésével a gyergyócsomafalvi Manierart cég lett megbízva. A kiállítás négy nagy tematikus egységre épül: Petőfi Sándor élete, az 1848-as párhuzamos (magyar és román) forradalmak bemutatása, Petőfi utolsó napja, illetve az ehhez kapcsolódó legendák, valamint a Fehéregyházához köthető kultusz. A kiállítás keretében emellett bemutatásra kerülnek a 2018-ban lezajlott segesvári csatatér-kutatás eredményei is. A kiállítás igyekszik a 21. századi látogatói elvárásoknak megfelelni, ezért többféle digitális és hangzó anyag is helyet kap benne. Emellett a vetítések számára egy külön tér kerül kialakításra.
Célunk, hogy színvonalas, a mai látogatók számára is élményt adó kultuszhelyet hozzunk létre, amely révén a hősök sírkertje és a Petőfi emlékmúzeum a látogatók kedvelt zarándokhelye marad.

