A házasság a család és a közösség életében is fontos szerepet tölt be, az emberi élet fordulópontjaihoz kapcsolódó népszokások közül talán a leglátványosabb. A hagyományos patriarchális és patrilokális román társadalomban a házasságkötés szokásai nagyrészt a termékenységhez kapcsolódtak, valamint a menyasszony elválasztása a szülőktől és a lánytársaktól, majd a férj családjába helyezésének rítusai jelennek meg. Ez a gazdag szokásegyüttes ihlette a kiállítás témáját, amely közül a mennyasszony kikérésének pillanatát választottuk.
A múzeum gyűjteményében értékes búni festett bútort, valamint századeleji, alsóbúnról származó ifjú párt ábrázoló fényképet őriz, ezért főként a Fehéregyháza községhez tartozó búni és az alsóbúni esküvői szokásokat követtük nyomon.

Búnon eljegyzés után a lányok összegyűltek a menyasszony házánál, a búcsúztatón pedig olyan dalokat énekeltek, mint a ”Busuioc în cornu mesii/ Lacrămă ochii miresei…” (Bazsalikom az asztal sarkában /…könnyezik a menyasszony) A vőlegény tisztségviselői és násznépe érkezésekor szalmával bevont szekérlánccal kötötték be a kaput, csak akkor oldhatták el mikor egy legény vőfélykalácsot „colac”-ot kért (kerek alaprajzú, fonott kalács). A menyasszonyt csak 2-3 próbálkozás után adták ki, előbb álmenyasszonyt hoztak. A menyasszony családjának egyik nőtagja, majd maga a menyasszony is vizet és búzát hintett a násznépre.

Mielőtt elhagyták a menyasszony udvarát, a hozományt jól láthatóan elhelyezték a szekéren (szőttesek, terítők, párnahuzatok, stb.), majd a vőlegény házához indultak, ahol az anyós fogadta a menyasszonyt. Mindezt verses köszöntők és dalok övezték, amelyek a lakodalom örömeit és bánatait fogalmazták meg.
A rituális tárgyak és jelképek (zászló, kalács, koszorú) különleges jelentéssel bírnak, a női és férfi szimbólumok fonódnak egybe. Búnon a lakodalmi zászlót az 1940-es évekig a templomban őrizték. Festett guzsalyra kötött kendőből állt, így egyesítve a nő (fejkendő) és férfi (guzsaly) szimbólumát. A vőlegény hagyományos ünnepi viseletét, a mellkason két keresztbe kötött kendőre varrt, piros, sárga és kék színű szalag különböztette meg. 1940 után a piros-sárga-kék szalagot csak egy kendőre varrták, és a menyasszony kötötte a vőlegény mellkasára. A lovas legények, a vőlegény tisztségviselői szintén jobb vállukon, átlósan kötött, nemzeti színű szalagot viseltek, míg a menyasszony kísérői gyöngyökkel és tollakkal díszített virágbokrétát viseltek.

