Szerző: Orbán JánosTörténeti osztályKép: Orbán János Nem hiába élcelődtek azzal kortársai, hogy családi címerében egyfelől mészveremnek, másfelől egy rakás téglának kellene lennie – Toldalagi László királyi táblai ülnök valóban a legbuzgóbb építtetők egyike volt a 18. századi Erdélyben. Ékes emléke ennek a marosvásárhelyi palota, a Királyi Tábla ide költözését követően fellendülő barokk építkezések első példája
Szerző: Sidó KatalinRómai Limeskutató Központ – MikházaKép: Sidó Katalin, Pánczél Szilamér Péter Már az ókorban az emberek gyakran használtak perselyeket a pénzérmék gyűjtésére. Ezek a tárgyak legtöbb esetben agyagból készültek, körte- vagy méhkas formájúak ésa egy hosszúkás nyílással vannak ellátva.A mikházi kutatások során két római agyagpersely került elő. Az első 2015-ben a parancsnoki épületfeltárása során
Szerző: Szilágyi OrsolyaRómai Limeskutató Központ – MikházaKép: Szilágyi Orsolya, Laczkó Nándor A római kori frizurákról talán a legjobb képi források a szobrok és az érméken található portrék, melyeken jól látható, hogy adott korszakokban milyen stílusú hajviselet volt a legkedveltebb. A kora császárkorban a nők előszeretettel göndörítették a hajukat, melyet a homlokuk fölé fésültek, ezzel ellentétben
Szerző: Rezi BotondRégészeti osztályKép: Rezi Botond 2019 őszén a Maros Megyei Múzeum egy késő bronzkori (kb. i.e. 12-ik század) fémmarkolatos kardot vásárolt egy harcói (Maros megye) lakóstól. A tárgyat egy istálló padlásán találták, anélkül, hogy bármit is tudtak volna pontos előkerülési körülményeiről (Fig. 1). Tüzetesebb vizsgálat után néhány készítéstechnikai és fémművességi részletet sikerült körvonalazni. Mindenekelőtt
Szerző: Orbán JánosTörténeti osztályKép: Maros Megyei Múzeum, Történeti osztály A 20. század első fele a város történetének egyik legjobban dokumentált időszaka fotográfiai értelemben is. Az alábbi, a múzeum gyűjteményében található üvegnegatív-sorozat az 1930-as évek első feléből például sajátos nézőpontból mutatja meg a köztereket és a két világháború közötti időszak különleges eseményeit, találhatók közöttük felvételek az
P R O G R A M Múzeumozz, felelősen! || digitális múzeum Múzeumozz, felelősen! június 12., Marosvásárhely Díjmentesen látogatható a Maros Megyei Múzeum összes kiállítása és rendezvénye. A Maros Megyei Múzeum helyszínei Kultúrpalota@ Győzelem tér 1.10:00–22:00 Művészeti osztály, jobb szárny, III. em.Modern Román Művészeti GalériaÁllandó kiállítás 10:00–22:00 Művészeti osztály, jobb szárny, II. em.Nagy ImreIdőszaki kiállítás
Április 7. és 10. között a Maros Megyei Múzeum munkatársai és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem régészhallgatói terepi kutatásokat hajtottak végre Homoródszentpálon. Az itt található római település pontos kiterjedése eddig ismeretlen, ezért terepbejárással megkíséreltük ennek a behatárolását, nem mellesleg, a régészhallgatók is értékes szakmai tapasztalatra tehettek szert. A kezdetben viszontagságos időjárás ellenére is eredményesnek tekinthető az itt